AMIT MÉG AJÁNLUNK
Bach Nr.25. Red Chestnut virágesszencia 20ml leírása
Ajánlható azok számára, akik nagyon aggodnak szeretteik biztonságáért. Túlzottan féltenek másokat és mindig valami szerencsétlenség eljövetelétől tartanak. Gyakran képzelik el azokat a helyzeteket, amikben szeretteikkel a legrosszabb történik. Erősen kötődnek másokhoz és folyamatosan aggodnak értük. Olykor már nem a saját érzelem világában él, hanem a másik rezdülései éli meg. Nagy empátiás készséggel rendelkeznek. Nehezen szakad el bizonyos személyektől nem képes elengedni a másikat. Minden olyan estben javasolt, amikor valaki túlzottan aggódik és gondoskodik szeretteiről, és nagyfokú másokkal való együtt érzés jellemzi őket.
A Bach-virágterápia egy lélekre ható gyógymód lehet. Vörös vadgesztenye az önállósodás virága. Túlzott féltés és aggodalom másokért, túl erős belső kötődés. Túl erős belső kötődés másokhoz. Túlzottan aggódik mások biztonságáért (gyerekeiért, partnerért), önmagát azonban nem félti. Töri a fejét mások miatt, érzelmileg túlzottan belefolyik mások életébe. Úgy éli meg valaki más életét, mintha a sajátja lenne. Jobban ismeri más érzéseit, mint a sajátjait. Ha késik akire vár azt hiszi, hogy valami baj érte. Azonnal felfedezi magán a tüneteket, ha valaki például telefonon betegségéről beszél. Fél, hogy a másik ártalmatlan panaszai mögött súlyos betegség lappang. Egy bizonyos embertől sohasem tudott igazán elszakadni. Gyermekeit vagy unokáit folyton óvatosságra inti. Örökös aggodalmaskodásával mások terhére van. A szülők úgy bebugyolják a gyereket a babakocsiba, hogy mozdulni se tud. A Bach-virágeszenciák nem a tüneteket kezelik, mint a hagyományos gyógyszerek hanem magát a kiváltó okot oldhatják.
Alkalmazása:
Közvetlen bevétel: Hígítás nélkül közvetlenül a szájba csöpögtetünk 2-2 cseppet a kiválasztott eszenciákból. Ekkor azonban számítsunk rá, hogy, hamarabb elfogy. Napi adagja 4x2 csepp. Maximum 7 eszencia használható egyszerre. Mindig ügyelj arra, hogy a keverék pipettája ne érjen a szádhoz, így megőrizheted a keverék sterilitását!
Hígítva: A legáltalánosabban elterjedt a keveréküveg és a pohár módszer, melyeket bemutatok most neked lépésről lépésre. Az Originál Bach-virágeszenciákat használhatod egyesével vagy összeállíthatod azt a kombinációt a 38-ból, ami a jelenlegi érzelmi állapotodnak megfelel. Maximum 7 eszencia használható egyszerre.
Pohár módszer: Cseppents 2-2 cseppet a kiválasztott eszenciákból vagy 4 cseppet a rescue keverékből egy pohár vízbe és lassan kortyold el. Ezt naponta 4 alkalommal ismételd meg.
Keveréküveg: Végy egy 30ml-es cseppentős üveget, töltsd fel buborékmentes ásványvízzel, adjál hozzá 2-2 cseppet a kiválasztott eszenciákból (maximum 7 féléből). Ebből a keverékből naponta legalább 4×4 cseppet kell közvetlenül a nyelvre csepegtetni a nap folyamán. Az így elkészített keverék kb. 3 hétig marad friss, hűvös helyen tartva.
A Bach-virágeszenciák nem olyan érzékenyek, mint a homeopátiás szerek, ezért nem csak vízbe, hanem teába, gyümölcslébe, kávéba is beleteheted.
Összetevők: Vörös vadgesztenye virágkoncentrátum hígítva 27Vol.% szőlőalkohol-oldatban.
Virágesszencia - A természetes lelki egyensúly
A virágesszenciák olyan természetes készítmények, amelyeket különböző virágokból nyernek, és amelyek segítenek a lelki egyensúly helyreállításában. A virágesszenciák a Bach-virágterápia elvei alapján készülnek, és képesek oldani a stresszt, szorongást, depressziót, valamint segítenek a mentális és érzelmi egészség megőrzésében. Mivel a virágesszenciák természetes alapanyagokból készülnek, szelíd és hatékony módon támogatják a lelki állapotot.
Lelki egyensúly, stresszoldás, érzelmi egészség
A virágesszenciák segítenek kezelni a stresszt, szorongást, és más érzelmi problémákat, miközben támogatják a lelki nyugalmat és a mentális tisztánlátást. Nyugtató hatásuk segít visszanyerni az érzelmi egyensúlyt.
Hogyan használható / kinek ajánlott?
A virágesszenciákat csepp formájában kell alkalmazni, és vízben vagy közvetlenül a nyelv alá kell venni. Kiváló választás azoknak, akik stresszesek, szoronganak vagy mentálisan kimerültek.
Miért érdemes ezt választani?
A virágesszencia egy természetes és szelíd módja a lelki egészség támogatásának. Segít a belső harmónia megőrzésében, miközben segít kezelni az érzelmi problémákat és a stresszt.
Bach - Virágterápiás cseppek a lelki egyensúlyért
A Bach virágesszenciák a negatív érzelmi állapotok oldására kínálnak természetes alternatívát.
A cseppek különféle lelkiállapotokra – például félelemre, bizonytalanságra, túlterheltségre – nyújtanak támogatást. A Rescue Remedy keverék különösen ismert stresszhelyzetek kezelésére. A Bach virágterápia ajánlott azoknak, akik a belső harmónia természetes úton való helyreállítására törekednek.
Bach virágesszencia - A negatív érzelmek kezelése
A Bach virágesszencia természetes megoldást kínál a negatív érzelmi állapotok kezelésére. E módszer több mint 80 éves hagyományra épít. A virágesszenciák segítenek a lelki egyensúly helyreállításában.
A Bach virágterápia 38 egyedi virágesszenciát tartalmaz, melyek mindegyike specifikus érzelmi problémákra nyújt megoldást. Ezek a készítmények mellékhatásoktól mentesek, és bárki könnyedén kiválaszthatja a számára legmegfelelőbbet. A cseppek használata során nem szükséges előképzettség, így a család minden tagja számára elérhetők a jótékony hatások.
A virágesszenciák alkalmazása nemcsak felnőtteknek, hanem gyermekeknek is ajánlott, hiszen segíthetnek a beilleszkedési nehézségek, a tanulási problémák, vagy akár a stressz kezelésében. Az esszenciák rendszeres használatával tapasztalható változások folyamatosan nyomon követhetők, ezzel támogatva a lelki fejlődést.