AMIT MÉG AJÁNLUNK
Viblance apple pie zabkása szuperkása 400g leírása
Emlékszel amikor, még kicsi voltál és a nagymami egy széles mosollyal az arcán az asztalra tette a frissen sült almás pitét? Ugye már érzed is az illatát… Ebből a kásából elég néhány evőkanál, egy kis forró víz és már kanalazhatod is a krémes almás pite élményt. A nagyi valószínűleg még kristály cukorral sütötte a pitét. Ezt a kását csak a datolya édesíti.
Csupa természet, semmi trükközés: kényesen figyeltünk arra, hogy ebbe a zabkásába csak olyan összetevők kerüljenek, melyek bármelyikünk konyhájában előfordulhatnak: csupa természetes alapanyag, semmi mesterséges adalék. 100% növényi összetevők. Gluténmentes.
Krémes, mégsincs benne tehéntej: se tejpor, se emulgeálószer, se maltodextrin. Édes, mégsincs benne finomított cukor: se fehér, se barna, se glükózszirup. Csak igazi gyümölcs. Kirobbanó ízek, mégsincs benne aroma: se “természetes", se mesterséges. Se ízfokozó, se semmilyen adalék. Csak valódi, természetes, növényi összetevők.
2 perc alatt kész: talán veled is előfordult már, hogy reggel álmosan mászol ki az ágyból vagy éppen sietned kell, késésben vagy és ilyenkor a reggeli el van felejtve vagy jön a “majd útközben bekapok valamit" szindróma. Ennek általában nem egy tápláló reggeli, hanem egy cukros péksütemény a vége…
Ezt a zabkását úgy álmodtuk meg, hogy az idő többé nem lehet kifogás: elő a müzlistálat, kanalat → jöhet néhány evőkanál Viblance zabkása → felöntve meleg növényi tejjel vagy vízzel → egy kis kevergetés → és már kész is a krémes finomság! Max. 2 perc alatt kész vagy vele. Ebédig letudva az egészséges étrend és az éhségérzet! És kb. 200 forintból meg is úsztad.
Minden falattal jót teszel magadnak: zabkásáink gazdagok élelmi rostokban, így hosszú időre kielégítik a tested energiaszükségletét, emelett hozzájárulnak az emésztőrendszer normál működéséhez. A zabpehely természetesen előforduló béta-glükánt tartalmaz, ami hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.
Próbáld ki reggelire vagy edzés utáni desszert formájában! Készítsd el növényi tejjel vagy forró vízzel, feltétként pedig pakold meg gyümölccsel és Viblance granolával!
Feltét tippek: Viblance Granella granola, alma szeletek, ropogós alma szirom, pörkölt törökmogyoró.
Összetevők: gluténmentes zabpehely, szárított alma (11%) datolya, pörkölt törökmogyoró, datolyanektár, mandula, lenmagpehely, bio puffasztott quinoa, napraforgómag, fűszerek.
Zab kása - Tápláló reggeli a nap indításához
A zabkása egy rendkívül tápláló és egészséges reggeli étel, amely zabpehelyből készült, és gazdag rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban. A zabkása ideális választás azok számára, akik szeretnének egészséges, tartós energiát fogyasztani reggelente. A zabkása változatosan ízesíthető gyümölcsökkel, mézzel, fahéjjal vagy dióval, így személyre szabható a saját ízlés szerint. A zabkása fogyasztása segíthet a vércukorszint szabályozásában és a koleszterinszint csökkentésében.
Reggeli energia, szív- és érrendszeri egészség, emésztésjavítás.
A zabkása ideális reggeli étkezés, amely hosszú távon biztosít energiát, miközben javítja az emésztést és csökkenti a koleszterinszintet.
Hogyan használható / kinek ajánlott?
A zabkása bárkinek ajánlott, aki egészséges reggelit keres. Különösen ajánlott azoknak, akik javítani szeretnék emésztésüket, csökkenteni a koleszterinszintet, vagy tartós energiát szeretnének.
Miért érdemes ezt választani?
A zabkása tápláló, egészséges és könnyen elkészíthető reggeli, amely segít a hosszú távú energiabevitelben és az egészség fenntartásában.
Viblance - Táplálékkiegészítők és életmód termékek
A Viblance márka táplálékkiegészítőket és életmód termékeket kínál, melyek támogatják a szervezet egészséges működését és a kiegyensúlyozott életvitelt. Termékei között vitaminok, ásványi anyagok és wellness kiegészítők szerepelnek.
A márka azoknak szól, akik tudatosan törekednek egészségük megőrzésére és a vitalitás fenntartására. A Viblance termékek minőségi alapanyagokból készülnek, szakmai háttérrel alátámasztva.
A termékek segítik a stressz csökkentését, az energiaszint növelését és a szervezet regenerálódását. A Viblance márka elkötelezett a hosszú távú egészség támogatása mellett.